Herman Ottó
Herman Ottó páratlan akaraterejének tiszta, minden igaz ügyért lelkesedni tudó, emberségének köszönhetően műveli ki magát, s lesz végül is a századforduló tudományos életének vezéralakja. Leghívebb terjesztője a természettudományos gondolkodásnak, a természet ismeretének. A magyar természetvédelem megindítója, az Ornitológiai Központ létrehozója.
Breznóbányán született 1835. június 28-án. Édesapja orvos volt, sokoldalú, művelt ember, aki szabadidejét a természet kutatásának szentelte, s kapcsolatban állt kora legjelentősebb tudósaival. Herman Ottóból sohasem lett volna jeles kutató, ha nem lesi el édesapjától a természet eleven szeretetét.
A szabadságharc bukása után Bécsbe ment tanulni, de édesapja hirtelen halála a kamasz fiút váratlanul „családfővé”, testvérei egyetlen gondviselőjévé tette. Géplakatosnak állt, szabadidejét a Természettudományi Múzeumban töltötte. Olvasott, tanult.
Közbejött egy váratlan esemény: besorozták az osztrák seregbe. Herman Ottó azonban nem jelent meg a sorozó bizottság előtt, ezért katonaszökevénynek minősítették, és büntetőszázadba rendelték. Fiumébe került, s csak egy jóakarója közbenjárására szabadulhatott idő előtt a testet-lelket őrlő katonai szolgálatból. Élete elkövetkező három esztendejéről a legszorgosabb kutatók sem tudtak semmit kideríteni.
1863-ban fényképészettel próbálkozott, műhelyt nyit Kőszegen. Megismerkedik a Chernel családdal s Chernel Kálmán, a gazdag földbirtokos és lelkes természetbúvár megkedveli az indulatos, de jószemű és önálló kutatómunkára nagyon is alkalmas fiatalembert, és segít pályáját egyengetni. Herman Ottó jótevője fiából, Chernel Istvánból később a magyar madártan legnagyobb tudósát nevelte.
Az Erdélyi Múzeum Egylet pályázatot ír ki egy konzervátori állásra, és Chernel Kálmán ajánlására a fiatal Herman Ottó el is nyeri a pályázatot. Mint konzervátornak az a dolga, hogy minél alaposabban összegyűjtse és feldolgozza Erdély állat- és növényvilágát. Ennél szebb és testhezállóbb feladatot Herman Ottó számára elképzelni sem tudnánk.
Annál több baja támadt a hatalommal, mivel jócskán belekóstolt az erdélyi politikai küzdelmekbe, és mint a függetlenség lelkes híve, véleményét sosem rejtette véka alá. Újabb bizonytalanság következik életében, az ország elhagyásának gondolata is fölmerül benne. Csatlakozhatna egy Kamerunba tartó osztrák Afrika-kutató expedícióhoz. El is indul Bécsbe, hogy a szerveződő expedícióhoz csatlakozzék, és el is jut egészen Budapestig.
Szily Kálmán, a Természettudományi Társulat titkára, aki hírből már ismeri Herman Ottót, lebeszéli az afrikai útról, és megbecsülése jeléül állást és munkát szerez neki.
Hosszas gyűjtő- és rendszerező munka után megírja, és közzé teszi élete első nagy művét, a háromkötetes Magyarország pókfaunáját. A pókokról írott könyv jól szemlélteti Herman Ottó tudományos módszerének minden vonását, olyan eleven stílusban, olyan derűs kedéllyel dolgozza fel, ami párját ritkítja a tudományos irodalomban.
Ezután jórészt Budapesten él. Tekintélye tudósként és közéleti emberként egyre nő. Kapcsolatot tart Kossuth Lajossal, s mint országgyűlési képviselő a kisemberek felemelkedéséért, a születési előjogok eltörléséért és az anyanyelvi műveltség mind szélesebb körű elterjesztéséért küzd.
Sorra jelennek meg munkái:
1887. A magyar halászat könyve
1891. Petényi János Salamon élete
1888. Úti rajzok és természeti képek
1893. Az északi madárhegyek tájáról
1901. A madarak hasznáról és káráról
Herman Ottó érdeklődése ezután egyre jobban szerteágazik. Figyelme egy időre a magyar pásztorok élete felé fordul, ír is egy könyvet és néhány hosszabb tanulmányt.
Néhány hónap híján nyolcvanesztendős, amikor közlekedési baleset éri. A Múzeum körúton elgázolja egy lovas kocsi. 1914 decemberében hunyt el.
Számtalan tudományág vallja őt megalapítójának és első, nagy sikerű művelőjének: a madár- és rovartan, a néprajz, az őslény- és embertan, a természettudományos ismeretterjesztés, melynek mind a mai napig legnagyobb és másoktól meg sem közelített mestere volt.
Érzelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindannyiunk szülő anyjához, a természethez.
Herman Ottó